Szajoli Fiatalok Közössége (SZFK)

SZFK logo

Szajoli Fiatalok Közössége (SZFK)

Az SZFK a Harmónia Szabadidő és Kulturális Közhasznú Egyesület által kezdeményezett ifjúsági közösségfejlesztő folyamat eredményeképpen jött létre 2006-ban. A fejlesztő folyamat a „Halmazból Mozaikot” című pályázati projekt keretében valósult meg. A településen először indult be fejlesztői folyamat, mely elsősorban a helyi 12-18 év közötti fiatalok közösséggé formálódását hivatott elősegíteni. A fejlesztési folyamat során eljutottunk odáig, hogy egy heti rendszerességgel találkozó közösség formálódott ki, körülbelül 15 állandó és 5-10 közötti alkalmilag ellátogató fiatal vonódott be a közösségformáló folyamatba. 2006 óta 3 további közösségfejlesztő tréning indult, biztosítva ezzel a folyamatos utánpótlást a közösség számára. Az elmúlt időszakban körülbelül 100 fiatal vett részt rövidebb-hosszabb ideig az SZFK életében.

Működési szabályzatunkban megfogalmaztuk jövőképünket és küldetésünket:

 

 

Olyan ifjúsági közösség szervezése, mely működése során hozzájárul ahhoz, hogy olyan aktív, felelősségteljes fiatalokból álló közösség szerveződjön, melynek tagjai:

  • kötődnek a településünkhöz
  • felnőtté válva aktív szerepet vállalnak a település társadalmi életében,
  • SZFK működése során szerzett tapasztalatokat, értékeket továbbadják.

és stratégiánkat:

  • kapcsolatrendszer bővítése (helyben és a kistérségben, intézményekkel, civil szervezetekkel)
  • forrásteremtés (programokkal, pályázatokkal)
  • információ biztosítása a település múltjának és jelenének megismeréséhez.

Sikeres programjaink voltak:

  • a maratoni vetélkedők (6 órás, 12 órás, 750 perces), melyekre csapatokat hívtunk más településekről,
  • Tiszaparti Játéktúra című vetélkedő, mellyen Egyek és Jászivány települések ifjúsági csapatai vettek részt,
  • Rögtönzések színháza
  • Tök (jó) buli
  • 2 napos látóút Debrecenbe.

A foglalkozásainkat szombatonként 16-18 óra között tartjuk a Közösségi Házban. Ezeken az alkalmakon sok-sok érdekes programot szerveztünk már: fordított nap, tánctanulás, fánksütés, holdfény túra, locsolkodás, napforduló túra, kemence parti...és sok játék.

Ha 12- 18 éves fiatal vagy és szeretnéd jobban megismerni az SZFK-t, GYERE EL, mert „MINDIG KELL EGY BARÁT…