ÉVES BESZÁMOLÓ 2017

Éves beszámoló és közhasznúsági jelentés 2017. évi tevékenységről

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS

A közhasznúsági jelentés tartalmazza: (A beszámolási szabályok 1997. évi CLVI. tv)

1. a számviteli beszámolót,

2. a költségvetési támogatás felhasználását,

3. a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást,

4. a cél szerinti juttatások kimutatását,

5. a központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől kapott támogatás mértékét,

6. a közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét,

7. a közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámolót.

A közhasznú szervezet köteles az éves beszámoló jóváhagyásával egyidejűleg közhasznúsági jelentést készíteni. A közhasznúsági jelentés elfogadása a közgyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik.

A közhasznú szervezet éves közhasznúsági jelentésébe bárki betekinthet, illetőleg abból saját költségére másolatot készíthet

A közhasznú szervezet köteles közhasznúsági jelentését a tárgyévet követő évben, legkésőbb május 31-ig saját honlapján, ennek hiányában egyéb, a nyilvánosság számára elérhető módon közzétenni.

 

Éves Beszámolóó és Közhasznúsági jelentés letölthető

Aláírt Éves Beszámoló szöveges melléklete letölthető.

 

1. Számviteli beszámoló

A számviteli törvény szerinti egyéb szervezetek közhasznú egyszerűsített éves beszámolóját az 1. számú melléklet tartalmazza.

2. Költségvetési támogatás felhasználása:

SZJA 1%- ból egyesületünk 14.720 Ft- ot kapott , amit ……. használtunk fel.

3. Vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatás:

Bevételek:

- Egyesületi tagdíj:                                       73.500 Ft

- Pályázati úton elnyert támogatás:        4.064.516 Ft

- Önkormányzati támogatás                        90.000 Ft

- Szja 1%:                                                  14.720 Ft

- Kerekítési különbözet                                 239 Ft

BEVÉTEL ÖSSZESEN:                                4.242.975 Ft

 

Kiadások:

- Gyermeknap:                                                 147.124 Ft    (labda, népi fajáték bérleti díj.,jogdíj)

- 2017-1-HU01-KA105-035265                    1.168.822 Ft    (önkéntesek utazási ktg.-e, étkezési

                                                                                               ktg., zsebpénze, közlekedése, küldés

                                                                                                ktg.-e, kult.programok, posta, tele-

                                                                                                fontöltés, foglalkozásokra kellék.

                                                                                                megbízási díj)

-2016-HU02-Ka105-001800                         2.707.907 Ft    (önkéntesek utazási ktg.-e, étkezési

                                                                                               ktg., zsebpénze, közlekedése, küldés

  ktg.-e, kult.programok, posta,     foglalkozásokra kellék)

- Kiküldetési,képzési díj                                       32.960.- 

Hagyományőrző malacvágás                                12.000.-

- Falunap                                                              17.080.-  

- Szilveszteri rendezvény jogdíj                             9.077.-

- Nyomtatvány, irodaszer                                      3.230.-

- Bankköltség                                                      41.973.- 

- Egyéb egyesületi ktg.-ek:                                 37.820.-    ( közjegyzői díj, okirat szerkesztés)

- Egyesületi rendezvények ktg.-e:                      23.744.-   

- MOL pályázat:                                                 345.088.-    (facsemeték)

KIADÁS ÖSSZESEN:                                          4.546.825.-

 

4. Cél szerinti juttatások kimutatása:

(a közhasznú szervezet által cél szerinti tevékenysége keretében nyújtott pénzbeli vagy nem pénzbeli szolgáltatás)

Egyesületünk cél szerinti szolgáltatást nem nyújt.

5. Központi költségvetési szervtől, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától és mindezek szerveitől kapott támogatás mértéke:

Egyesületünk 2017. évben 90.000 Ft támogatásban részesült Szajol Községi Önkormányzattól, az Egyesületünk által szervezett gyermeknapra. 

Pályázati úton nyert támogatások:

2016-HU02-Ka105-001800

727.951.-

2017-1-HU01-KA105-035265

2.990.065.-

MOL pályázat

346.500.-

Összesen:

4.064.516.-

6.      A közhasznú szervezet vezető tisztségviselőinek nyújtott juttatások értéke, illetve összege:

7.      A közhasznú tevékenységről szóló rövid tartalmi beszámoló:

Az egyesületünk Alapszabálya alapján az Egyesület célja:

  • Szajol község közösségeinek fejlesztése;
  • Gyermek, fiatal és ifjúság korosztályok számára szabadidős, kulturális és sport tevékenységek elősegítése, szervezése;
  • Szajol község kulturális értékeinek feltárása, ápolása, megőrzése;
  • Környezet- és természetvédelmi kultúra fejlesztése, szemléletformálás;
  • Egészséges életmód és egészségkultúra fejlesztése,

Az egyesület a közhasznú szervekről szóló 1997. évi CLVI. Tv. 26.§. c) pontjában megjelölt közhasznú tevékenységek közül az alábbi közhasznú tevékenységeket végzi:

  1. egészségmegőrzés, betegségmegelőzés, gyógyító, egészségügyi rehabilitációs tevékenység
  2. kulturális tevékenység
  3. környezetvédelem
  4. gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet

A Harmónia Szabadidő és Kulturális Közhasznú Egyesület 2005. április 14-én alakult 14 alapító taggal, mely 2009. december 31-re 25 főre nőtt. 2005. június 3-án lettünk a Cégbíróság által nyilvántartásba vett, jogerősen bejegyzett társadalmi szervezet.

2017. évben végzett közhasznúsági tevékenységeink:

  1. 2017.02.06-án Hagyományőrző malacvágást szerveztünk. Szöllősi József pogármester úr 2 sertést ajánlott fel a rendezvényre. Az elkészített ételeket délután a Közösségi Házban tálaltuk fel a községünk lakói számára. A rendezvényen a Szajoli Népdalkör valamint a citera együttes lépett fel.
  2. 2017. május 27-én Nyárköszöntő program keretében gyermeknapot szerveztünk a Sportpályán. A program ingyenes volt és körülbelül 200 gyermek vett részt rajta. Légvár, kézműves foglalkozás, népi játékok , arcfestés volt a programok között.
  3. 2017. június 30-án fejeződött be a     Nyiss! Önmagad és Európa felé című, 2016-2-HU02-KA105-001800 azonosító számú EVS projektünk. Mogeeb Darwish és Elisabeth Saltori 9 hónapos önkéntes szolgálatot töltött a településen. Programjaik színesítették az egyesületünk és a település életét. (gitározás, bábozás, olasz és angol tankörök, kézműveskedés) A fiatalok több civil szervezet rendezvényén felléptek Szajolban, Tiszapüspökiben és Szolnokon.
  4. Két alkalommal tavasszal és ősszel a MOL által adományozott összegből fákat telepítettünk a település különböző részein. Pl: régi piac területe, református templom melletti részen.
  5. 2017. szeptember 1-jén két újabb önkéntes kezdte meg tevékenységét a településen. Nicola Marangon és Roberta Maglie szintén Olaszországból érkeztek. Feladataik: gyermek és ifjúsági programok szervezése, olasz és angol nyelvű tankörök gyermekeknek és felnőtteknek, maratoni vetélkedő, EVS népszerűsítése a településen és a megyében.
  6. 2017-ben is csatlakoztunk a Legszebb konyhakertek, Magyarország legszebb konyhakertje programsorozathoz.  
  7. 2017. október és november hónapjaiban ismét csatlakoztunk az „Egészségügyi Hónap”-hoz, mely településünkön - szinte hagyományként - az „Egészségügyi Hónap” programsorozat ideje. A programjait főszervezőként a Közösségi Ház és Könyvtár, illetve a  Vöröskereszt helyi szervezete bonyolítja le, melynek szervezésében, lebonyolításában ebben az évben is Egyesületünk segédkezett. (Egészségügyi vetélkedőket szerveztünk az alsó és felső tagozatos iskolás gyermekek számára és az óvodás korú gyermekeknek. Rajzpályázatot hirdettünk az egészség témakörében.)
  8. 2017-ben két hagyományőrző kulturális rendezvényt szerveztünk, hagyományápolás céllal: áprilisban a húsvéti, és decemberben az adventi programot. (kézműves foglalkozás, bábozás, népdalkör és citerások műsora)
  9. Az Egyesület által szervezett rendezvények minden esetben díjtalanok, programjainkról szórólapok segítségével, illetve a helyi lapból, a Szajoli Krónikából értesülhet a lakosság.